Pár órája kezdődött. Egyszerűen csak elkezdett belülről feszíteni valami, mikor azt érzed, pár perc és garantáltan felrobbansz. Pedig nem haragszom, nem vagyok dühös senkire. Senkire. Semmire. Mindenre. Mindenkire. A Világra. Pár hete megkérdeztem valakit, a fiatalság a szenvedésről és a fájdalomról szól? Mire azt válaszolta: Ja. Emlékszem mikor óvodás voltam, felnőtt akartam lenni. Mint minden kis pisis óvodás. Mert azt hittük, a felnőtteknek sokkal, sokkal könnyebb. Gyermeteg kis lelkünket az is megviselte, ha valaki meghúzta a hajunkat vagy lerombolta a fáradságos munkával felépített óriási homokvárunkat. Ma átgázolnak rajtad, kihasználnak, pofára ejtenek, te pedig csak nyeled, nyeled. Rosszabb esetben te teszed ezt másokkal. Még rosszabb esetben rádöbbensz, hogy most azt a békát kell lenyelned, amit pár hete/hónapja/éve te gyömöszöltél le mások torkán. Hogy most azt vagy kénytelen learatni, amit vetettél. A döntés pedig újból a tiéd. Hogyan viseled ezt az újabb helyzetet. Újból megkárosítasz valakit, vagy végre felhagysz a kapálózással és alázatosan azt mondod, rendben, Élet, 1-1.
3 hete kis túlzással még meg akartam halni. Azért túlzás, mert pár éve megfogadtam, soha nem próbálkozom ilyesmivel többé. Kerül, amibe kerül. Pár napja újból azt éreztem, van élet a Földön, ma pedig megint a megsemmisítő szürkeség, újból a valóság. Sajnos elég pesszimista szemléletű vagyok. Mindenben a rosszat látom elsőre. Ma ez különösen igaz rám. MA csakis a rosszat látom. Mindenben. Magamban is. És rossz így tükörbe nézni. Folyik a könny az arcomon, mert fájlalom az elveszett időt, a sok elkövetett hibát, hogy eladtam a lelkem és csak foszlányokban kaphatom vissza. Sokszor úgy érzem, már túl vagyok rajta. Hogy már megerősödtem. Aztán elég egy esős nap, hogy a felszínre hozza a régi fájdalmakat.Nehéz elhinni, hogy valaha még kisüt a nap. Hogy a felhők felett létezik még napfény. Küzdök az ellen, hogy megkövüljön a szívem :’( olyan, mint árral szemben úszni. Szenvedek, ha nem szerethetek. Össze vagyok zavarodva. Sejtésem sincs, mit kellene tennem :’( Annyian vannak körülöttem, én mégis egyedül vagyok…